Közel három kilométer hosszú, több mint hatszáz méterrel magasodik egy folyó fölé, és egy korábban kétórás autóutat mindössze két percre rövidít le. A Kínában található Huajiang-kanyon hídja 2025 szeptemberében nyílt meg a forgalom előtt, és azóta a világ legmagasabb hídjaként tartják számon. A monumentális építmény turisztikai látványosságként is
AI-eszközök segítségével már az is lehetséges, hogy a kutatók egy régi táj hiteles képét rekonstruálhassák, persze ehhez nagy mennyiségű tudományos adatra van szükség.
"Fotókon gyakran nézi a szüleinket, emlékszik rájuk" – mondta a lapnak a nagycsécsi támadás siketnéma túlélőjének testvére. Nagycsécs a romák elleni támadássorozat első olyan helyszíne volt, ahol halálos áldozatokat követelt az erőszak. A négy szélsőjobboldali elkövető 2008 júliusa és 2009 augusztusa között kilenc településen támadt roma családokra
Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány. A Balaton korábbi vízparti szabályozását tavaly szeptember 25-én váltotta fel a Balaton vízparti területeinek területfelhas
Halkan ugat, majd hirtelen rándul egyet a lába, megmozdul a pofája – mindezt álmában csinálja a kutyád? Sok gazdi ilyenkor megijed: vajon rosszat álmodik, fájdalma van, vagy valami nincs rendben? A legtöbb esetben a válasz megnyugtató: a kutya egyszerűen álmodik.
A téli időszakban a szobanövények teljesen más bioritmusra váltanak, mint a nyári hónapokban. A lecsökkent fénymennyiség és a fűtés miatt száraz szobalevegő komoly kihívást jelent a zöld kedvenceink számára, ezért nemcsak a locsolási szokásainkat kell átalakítani.
A főnököm az utolsó pillanatban akarta átszervezni a már jóváhagyott szabadságomat, de ezúttal nem engedtem, hogy a munkahelyem felülírja a magánéleti terveimet.
Egy egészséges, szeretetteljes párkapcsolatban a felek nem lebontják, hanem erősítik egymást. Vannak olyan mondatok, amelyek már első hallásra is rosszul csengenek, és ha rendszeresen elhangzanak, könnyen érzelmi manipulációra vagy kontrollra utalhatnak. Ezek azok a kifejezések, amelyeket az igazi társad biztosan nem vetne a szemedre.
A jó modor nemcsak a neveltséget mutatja, hanem segít abban is, hogy a kicsik könnyebben beilleszkedjenek a közösségbe. Bizonyos illemszabályokat ezért már óvodás korban ajánlott elsajátítani. Cikkünkben ezeket vesszük sorra, és arra is adunk tanácsot, hogyan érdemes játékosan megtanítani a gyerekeket az illem alapjaira.
A James Webb űrtávcső mérései igazolták a valaha észlelt egyik leggyorsabban mozgó szupermasszív fekete lyuk létezését, amely olyan tempóval száguld a csillagközi térben – alig tizennégy perc alatt megtéve a Föld–Hold távolságot –, hogy a nyomában vadonatúj csillagok születnek.
Úgy gondolom, sokkal többen szenvedünk önbizalommal kapcsolatos problémákkal, mint azt bevallanánk. Pedig fontos megérteni, hogy az önmagunkba vetett erőteljes hit, a képességeinkbe való bizalom olyan alap, amelyre építkezve bármilyen cél elérhető, azonban ehhez az a kulcs, hogy higgyünk önmagunkban. Az önbizalom hiánya azonban gátat szabhat álmain
Sok nézőnek van egy hosszúra nyúló „majd egyszer megnézem” listája a streamingplatformokon, mégis gyakran félbehagyja a sorozatokat. Egy friss összegzés szerint ennek hátterében nem feltétlenül időhiány, hanem pszichológiai minták és szokások állnak.
A Netflix sikersorozata, A korona 2016. november 4-én debütált, így éppen ma ünnepli a 10. születésnapját! Az évforduló alkalmából összegyűjtöttük a szereplőválogatás legizgalmasabb kulisszatitkait, amelyeket talán még a legnagyobb rajongók sem ismernek!