A fideszes politikus közölte, fellebbezni fog a házelnök három ülésnapos szankciója ellen. Állítása szerint Magyar Péter magából kikelve követelte az eltávolítását a Házbizottság ülésén.
A Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy drónelhárítót telepítettek a korábbi kormányfői hivatalhoz. A beszerzés részletei minősítettek, és azt sem közölték, működik-e még a rendszer.
A biztonságpolitikai szakértő szerint ez nem tekinthető rendkívüli intézkedésnek. Viszont nem derült ki, hogy az épület funkcióváltása után is működik-e a rendszer.
A kormány elfogadta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) átalakításáról szóló jogszabálymódosítást, amely megszünteti a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2016-ban bevezetett különleges döntéshozatali jogosítványait, és nagyobb szerepet biztosít a kulturális szakmai szervezeteknek – közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium (TK
A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányrendeletből kiderül, hogy új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre, méghozzá már 2027. január 1-jén.
Vitézy Dávid csütörtökön jelentette be, hogy január 1-jétől Kállai Éva vezeti a magyarországi légi forgalom irányításáért felelős HungaroControl Zrt.-t.
Simonyi András volt washingtoni nagykövet neve is felbukkant a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban, a politikus azonban állítja, soha nem jelentett senkiről, és semmilyen beszervezési dokumentumot nem írt alá. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elárulta, hogy már 15 évvel ezelőtt tudomást szerzett a róla készült 6-os kartonról, és arról is beszé
Idén júniusban a kecskeméti önkormányzat is döntött Matolcsy György ottani díszpolgári címének visszavonásáról a kitüntetett személy méltatlanná válására hivatkozva.
Az egyik legismertebb magyar ügynök nincs rajta, mások tévedésből kerültek fel a nyitott akták adatbázisába. A politika gyors eredményt akart, de az új adatbázisból épp az nem derül ki, ki mit csinált valójában.
Kormányzati szereplők, civil szervezetek és újságírók beszéltek arról, milyen korrupcióellenes lépések történtek a kormányváltás óta és mi az, ami még hiányzik a tartós változáshoz.
Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között: egyes kutakon már 99 forinttal drágább a dízel literje. A Híradónak nyilatkozó szakértők szerint az európai dízelhiány miatt a következő hetekben nem várható árcsökkenés, hosszabb távon azonban javulhat a helyzet.
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával. December 1-jétől közúti ellenőrzés esetén a hatóság kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását. A határidő jelenleg még 25 771 a
Legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük zöld rendszámukat a plug-in hibrid autók tulajdonosainak. A határidő jelenleg még 25 771 autóst érint – közölte az MTI-vel a Tudományos és Technológiai Minisztérium (TTM).
Átfogó, két évre szóló megállapodást kötött a One Magyarország és a Network4 Media Group. A szerződés 14 televíziós csatorna terjesztésére és a Network4 Go streamingszolgáltatásra terjed ki.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 69 millió forintos bírságot szabott ki az Auchanra tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A hatóság csütörtöki tájékoztatása szerint a vállalat több kuponakciója során nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat a kedvezmények igénybevételének feltételeiről.