Egy új kísérlet szerint az Északi-sarkvidék tengeri jegének vastagsága növelhető, ha az óceán vizét a jég felszínére szivattyúzzák, ahol az megfagy. A módszer lassíthatja a sarkvidéki jég olvadását, de a kutatók szerint egyelőre kérdéses, hogy nagyobb területen is hatékonyan és környezetkímélő módon alkalmazható-e.
Egy amerikai szakember legújabb írásában arra figyelmeztet, hogy az emberi ostobaság civilizációs katasztrófához vezethet. Szerinte a globális válságokat feleslegesen súlyosbítja a döntéshozók nemtörődömsége.
Közel tízezer régi meteorológiai dokumentum feldolgozásával a kutatók bizonyították, hogy a Kongó-medencében már az 1960-as és 1980-as évek között jelentősen gyakoribbá vált a szélsőséges hőség. A több mint egymillió megmentett adat a klímaváltozás korábban kevéssé ismert történetét tárja fel.
Egy 423 tanulmányt feldolgozó nemzetközi kutatás szerint már viszonylag kevés faj eltűnése is befolyásolhatja az ökoszisztémák működését. A biodiverzitás csökkenése a beporzást, a természetes kártevő-szabályozást és az óceánok széntárolását is érintheti.
Egy új kenyai kutatás szerint az elefántok olyan növényeket fogyaszthatnak, amelyeknek gyógyászati jelentőségük lehet. A helyi megfigyelők beszámolói alapján az elefántanyák akár borjaik kezelésére is használhatnak növényi anyagokat.
Míg július végéig legalább 35 ezren haltak meg a hőhullámok miatt Európában, az augusztusi adatokban már nem mutat többlethalálozást a statisztika. Hogy lehetséges ez? Alkalmazkodtunk volna a 42 fokos hőséghez? A magyarázat ennél sokkal szomorúbb.
Kutatók szerint már kritikus szintet értek el a Balaton-parti beépítések, és ez a tó ökológiai állapotát veszélyezteti. Civilek arra kérik a kormányt, függesszenek fel beruházásokat, és a még meglévő parti területeket vásárolják fel.
Egy új kutatás szerint bizonyos, hűvösebb tengervízben élő korallok jobban ellenállnak a szélsőséges hőstressznek, mint a melegebb élőhelyekről származó társaik. A felfedezés új lehetőségeket nyithat a klímaváltozás által veszélyeztetett korallzátonyok helyreállításában.
Egy új kutatás szerint a pingvinek ürülékéből származó tápanyagok elősegíthetik a zöld hóalgák szaporodását az Antarktiszon. Az algák csökkenthetik a hó fényvisszaverő képességét, így hozzájárulhatnak a gyorsabb olvadáshoz.
Az Európai Űrügynökség új műholdfelvétele hatalmas, örvénylő jégmintázatokat mutat az Antarktisz körül. A látványos természeti jelenség mögött azonban figyelemre méltó éghajlati folyamatok zajlanak: 2026-ban az antarktiszi tengeri jég éves maximuma a harmadik legalacsonyabb volt a műholdas megfigyelések történetében.
Az űrhajós az AIToday-nek mutatta be, milyen AI-megoldások tolják ki az űrkutatás eddig ismert határait. Az emberek fogadását robotok készítik elő a Marson, a jövő generációi pedig messzebbre látnak és jutnak, mint valaha hittük – és ebben fontos szerepe lehet egy magyar űrügynökségnek is.
Az alacsony vízállás és a visszahúzódott tómeder miatt különleges vándormadarakat vonzanak a kialakult iszappadok a Balatonhoz. Az őszi vonulás legváratlanabb vendége egy Észak-Amerikából származó cankópartfutó, amelyet Fonyód térségében figyeltek meg a szakemberek.
Egy új német kutatás szerint a légkör növekvő szén-dioxid-koncentrációja megváltoztathatja a búza fehérjeösszetételét. A vizsgált növények kevesebb gluténfehérjét tartalmaztak, és a belőlük készült kenyerek térfogata is csökkent.
Egy új kutatás szerint a növények belső biológiai órája kulcsszerepet játszhat a sós talajhoz való alkalmazkodásban. A tudósok egy olyan fehérjét azonosítottak, amely só hatására perceken belül átrendeződik, és segítheti a növények túlélését.
Stefan Hell elég rögös utat járt be a 2014-es Nobel-díjáig, pedig viszonylag korán sejtette, hogy meg fogja tudni dönteni a fénymikroszkópok optikai határait. Az Aradon született kutató a Telexnek beszélt a kommunista Romániáról, Karikó Katalinról és arról is, hogy ugyan a kenyér nem lesz olcsóbb a felfedezésétől, de a gyógyszerek ára csökkenhet.
Egy 26 éven át tartó német kutatás során 2214 fiatal bükkfát figyeltek meg, amelyek közül mindössze 679 maradt életben. A tudósok szerint már az első nyár végén kialakuló néhány centiméteres magasságkülönbség is hosszú távon befolyásolhatja a fák túlélési esélyeit.