Belföldi hírek - Friss hírek

14:15 "Azt írtak le, amit jónak láttak" – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról (Infostart)
"Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették" – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
14:11 Nagytétényben illegális szemetelők járnak táncot a természet sírján – mindent ellep a sitt, de már megvan, hogyan bukhatnak le ezek az emberek (Blikk)
Akár a több millió forintot is elérheti annak az illegálisan lerakott hulladékhalomnak az elszállítása, amely Nagytétényben, az Aldi áruház közvetlen közelében gyűlt össze az elmúlt hetekben. A helyszínen felhalmozott, mintegy 5–10 köbméternyi szemét ráadásul a mennyisége és veszélyes jellege miatt már kimeríti a bűncselekmény fogalmát. A helyzet m
14:09 A kocsija tetején felejtette, majd elhagyta a 9 millió forinttal teli övtáskáját a budapesti főorvos: ez lett a pénz sorsa (Blikk)
Nem mindennapi figyelmetlenség miatt kerülhetett volna komoly bajba egy budapesti főorvos, aki kilencmillió forinttal és fontos iratokkal teli övtáskáját felejtette az autója tetején. A táska menet közben leesett, tartalma pedig szétszóródott az úttesten. Szerencséjére egy szolgálatot teljesítő rendőr észrevette a történteket, így végül hiánytalanu
14:09 Volt ombudsman: már 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás (Infostart)
Már 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás – mondta a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság ülésén Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa, akinek hivatala vizsgálatot folytatott és jelentést is készített az üggyel kapcsolatban.
13:59 Varga Judit és még négy kormányzati exvezető meghallgatása következhet (Infostart)
Jövő héten több korábbi minisztert is meghallgathat az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága, köztük Varga Judit volt igazságügyi minisztert – derül ki a parlament honlapján közzétett napirendből.
13:59 Három bombafenyegetés miatt riasztották a magyar Gripeneket – Több utasszállítót is kísérniük kellett (Blikk)
Néhány órán belül három bombafenyegetés miatt kellett intézkedniük a magyar Gripeneknek péntek délelőtt. A vadászgépek éppen kiképzési repülésen vettek részt, amikor a NATO egymást követően több éles riasztást is elrendelt. Összesen három polgári utasszállító repülőgép volt érintett.
13:57 Magyar Péter kedden Berlinbe utazik, a német kancellárral fog tárgyalni (SzMo)
A kormányfőt négy miniszter is elkíséri a németországi megbeszélésre. A tárgyalás után a két vezető közös sajtótájékoztatón számol be az eredményekről.
13:57 Lecsapott a rendőrség Ludason: Házkutatást tartottak a volt fideszes polgármesternél, dőlnek ki a csontvázak a szekrényből (ATV)
Az ATV.hu információi szerint hajnalban csaptak le a volt fideszes polgármesterre a ludasi szellemberuházások ügyében.
13:57 Beépül a Gránit Bank digitális bankolási és AI-tudása az egyetemi képzésbe (Infostart)
Az egyetemi tudás és a gyakorlati tapasztalat összekapcsolását helyezi előtérbe az Óbudai Egyetem és a Gránit Bank 2026. november 5-én aláírt együttműködési megállapodása.
13:57 Németh Balázs egy újabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthofferrel szemben (Blikk)
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Németh Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője Forsthoffer Ágnes házelnökkel szemben az Országgyűlés mentelmi bizottságánál. Az ellenzéki képviselő szerint a házelnök vagyonnyilatkozatából ismételten kimaradt egy fontos adat, miszerint 2026 márciusáig ügyvezetője volt egy milliárdos forgalmú cégnek. Az
13:51 Háromszor is riasztották a magyar Gripeneket civil utasszállítókat érintő bombafenyegetés miatt (Telex)
Az első riasztás 9:48-kor érkezett a Brüsszelből Szófiába tartó Airbus A321-es miatt.
13:51 Fradi-bravúr után politikai csúcs: Orbán Viktorra fontos találkozó várt Milánóban (Blikk)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke péntek délelőtt Milánóban tárgyalt Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel, a Liga párt vezetőjével, aki hivatalában fogadta a korábbi magyar kormányfőt.
13:45 Új bértábla jön az egészségügyben, a tapasztalat és a végzettség határozza meg a fizetést (ATV)
Az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreire vonatkozó, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő új bértábla bevezetését tervezi. A kormány által az ágazat számára bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb részét a 123 500 munkavállalót érintő szakdolgozói bérrendezésre fordítják.
13:39 Balog Zoltán protokollfőnöke szerint a Miniszterelnökségnek kellett volna utánajárnia Vásárhelyi János ügyeinek a kitüntetése előtt (444.hu)
A kegyelmi botrányt vizsgáló bizottság előtt Vásárhelyi János 2016-os kitüntetésének hátteréről, és arról az ombudsmani jelentésről volt szó, amiből már 2012-ben kiderült, milyen visszaélések voltak a bicskei gyermekotthonban.
13:39 "Undorodom az egésztől" – Verebes István Tisza-szimpatizánsként keményen bírálta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának módját (Blikk)
Rendhagyóan, éles kritikával illette a Tisza-kabinet működését Verebes István a Magyar Közöny Podcast csütörtöki műsorában. A népszerű színész-rendező nyilatkozata azért keltett különösen nagy feltűnést, mert nyíltan vállalta, hogy mindezek ellenére továbbra is Magyar Péter politikai törekvéseinek elkötelezett híve. Verebes István elárulta, hogy az
13:33 Négyszer is megmérgezték, de mindet túlélte Garbó, a velemi csodakutya (Blikk)
Újabb aljas támadást élt túl a Vas megyei Velem felső részén élő, korábban menhelyről örökbefogadott kutya, Garbó. Az udvarba bedobott patkányméreg miatt az állat tíz napig tartó intenzív kezelésre szorult, ám a gondos orvosi ellátásnak és az időben érkező segítségnek köszönhetően már túl van a közvetlen életveszélyen.
13:21 Több gyulai helyszínen emlékeztek Erkel Ferencre (Gyulatelevízió)
Péntek délelőtt műsorral emlékeztek a gimnázium névadójára, Erkel Ferencre. Az intézmény 1950 óta viseli a Himnusz zeneszerzőjének nevét, 2025-ben ünnepelték ennek a 75 éves évfordulóját. Ezt a hagyományt folytatva minden évben megemlékeznek Erkel Ferencről. A zeneszerző születésnapja, november 7-e előtt egy nappal a kilencedikes diákok műsora szín
13:21 "Nemhogy rendszerváltás nem történt az oktatásban, talán még egy fokkal rosszabb lett a helyzet" – Nagy a felháborodás az új tankerületi igazgatók miatt (SzMo)
A PDSZ ügyvivője szerint több nyertes alkalmassága is kérdéses a szakmai előéletük alapján, Márki-Zay Péter pedig nem érti, mi értelme volt kikérni a polgármesterek és az iskolák véleményét, ha nem látszik, hogyan vették azt figyelembe.
13:21 Elkészült az első jelentés a gyermekvédelmi intézményekben történt bántalmazásokról (Infostart)
Elkészítette az első jelentést a gyermekvédelmi intézményekben történt bántalmazásokról a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM).
13:09 Az ügynökakták miatt nyílt ülést hívott össze hétfő reggelre a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke (444.hu)
Egy nappal azután, hogy kiderült, Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg a hálózati személyek között.

Kereső

Keresés a weben, katalógusban, hírkereső, játékkereső: