A dokumentum szerint a producer feladata volt a költségvetés betartatása és a gyártó rendszeres tájékoztatása is. Rákay azzal magyarázta az ellentmondást, hogy a filmnek négy producere volt, és a gyakorlatban szétosztották a teendőket.
Meghökkentő jelenet zavarta meg a temető csendjét Mezőkövesden: egy férfi olyan viselkedést tanúsított, amire aligha számít az ember, amikor egy sírkertbe látogat. A 31 éves helyi lakos egy nő közelébe ment, majd letolta a nadrágját, és elővette a nemi szervét.
Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Második ülését tartja a Spontán Privatizációt és a Közvagyon Elvesztését Feltáró Vizsgálóbizottság, melynek feladata, hogy kiderítse, miként alakították át az állami vállalatokat, hogyan zajlottak a vezetői kivásárlások, és milyen vagyonmozgások történtek a rendszerváltás körüli években.
A Fidesz EP-képviselője szerint a magyar drukkerek méltósággal emlékeztették Európát arra, hogy van mit megvédeni. Kiemelte, hogy a szurkolók nem gyújtogattak, fosztogattak vagy támadtak rendőrökre.
A Budavári Evangélikus Szabadegyetem jövő hétfői rendezvényén Kövecses Zoltán nyelvészprofesszor, korábbi válogatott vízilabdázó lesz Fabiny Tamás vendége.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálhatja Havasi Bertalan korábbi helyettes államtitkár illetményigényével kapcsolatos feljelentést. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség azért továbbította az ügyet, mert a feljelentésben foglaltak alapján hivatali visszaélés gyanúja is felmerülhet.
Bár a neve és a "Toth József" fedőnév valóban feltűnt az állambiztonsági nyilvántartások mágnesszalagjain, Felföldi József debreceni milliárdos határozottan tagadja, hogy valaha besúgóként működött volna.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az új adótervezetet, amely az egymilliárd forint feletti vagyonelemeket sarcolná meg. A Forbes becslése alapján a felcsúti milliárdos mellett Tiborcz Istvánnak is milliárdos tételt kellene átutalnia az államkasszába.
Vallási fanatizmus vagy egyszerű ártó szándék? Nehéz megítélni, hogy mi lehetett az indok, mindenesetre ép ésszel szinte felfoghatatlan, hogy kinek jut eszébe ártatlan kisgyermekek halloweenkor gyűjtött édességeibe szögeket, csavarokat és egyéb veszélyes tárgyakat rejteni. Miközben az érintett szülők még mindig a múlt héten történtekre keresik a vá
A kilencven rubrikából álló új előmeneteli modell szakít a korábbi, életkorhoz kötött merev korlátokkal. A lap szerint a minisztériumi tervek alapján a folyamatos betegellátást biztosító középfokú ápolók kaphatnak átlag feletti emelést.
Súlyos belső sérülési és egészségügyi kockázat miatt visszahívták a Panduro Hobby AB márkájú vízgyöngy készletet az uniós piacfelügyeleti társhatóság tájékoztatása alapján, amely a Safety Gate uniós riasztási rendszerben is megjelent; a termék Magyarországon is elérhető – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).