Gazdasági hírek - Friss hírek

tegnap
16:33
Eljött az ideje a kerti csapok téliesítésének (Agrofórum)
Ahogy közeledik a tél, és egyre hidegebbek az éjszakák, ajánlott a kerti csapokat téliesíteni, hogy megelőzzük a fagykárokat.
tegnap
16:33
Tovább kell emelni a kamatokat a Fed egyik döntéshozója szerint (Portfolio)
További kamatemelésekre lesz szükség az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) részéről az infláció letörése érdekében – jelentette ki Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke egy csütörtöki interjúban. A jegybankár szerint az irány egyértelmű, a szigorítás pontos mértéke és üteme azonban még nyitott kérdés, bár a maga részéről a fok
tegnap
16:33
Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika (Privátbankár)
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
tegnap
16:27
5,4 milliárd dollárt kalapolt össze, de alig vett belőle BTC-t a Strategy (BitcoinBázis)
Az egykor MicroStrategy néven ismert, ma már egyszerűen Strategy technológiai és befektetési vállalat éveken át az intézményi bitcoin-felhalmozás abszolút úttörőjének és szimbólumának számított. Michael Saylor alapító és elnök vezetésével a cég egyetlen világos stratégiát követett: a hagyományos tőkepiaci eszközökkel, főként részvénykibocsátásokból
tegnap
16:27
Tovább kell emelni a kamatokat ta Fed egyik döntéshozója szerint. (Portfolio)
További kamatemelésekre lesz szükség az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) részéről az infláció letörése érdekében – jelentette ki Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke egy csütörtöki interjúban. A jegybankár szerint az irány egyértelmű, a szigorítás pontos mértéke és üteme azonban még nyitott kérdés, bár a maga részéről a fok
tegnap
16:15
Felszámolják a magyar állami szervezetet: milliárdok mentek el a semmire (Agrárszektor)
A kormány megszünteti az Élelmiszermentő Központot, ugyanis az Állami Számvevőszék vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel a szervezet működésében - jelentette be az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videójában. Bóna Szabolcs közölte, az előző kormány 2022-ben azzal a céllal hozta létre az Élelmiszer
tegnap
16:15
Új ellensége lett az amerikai AI-forradalomnak: a helyi választó (Portfolio)
Az amerikai választásokon az adatközpontok építése politikai üggyé vált, ami lassabbá és drágábbá teheti az AI-infrastruktúra kiépítését. Az NBC exit pollja szerint a válaszadók közel négyötöde ellenzi, hogy ilyen létesítmény épüljön a lakókörnyezetében, csaknem 60 százalékuk pedig fontos vagy meghatározó szempontnak tartotta a kérdést a szavazásná
tegnap
16:15
Tulipánt ültetnél? Egy egyszerű részlet sokat számít! Figyelj rá oda! (Agroinform)
A tulipán ültetésekor nem csupán a virág színére és formájára érdemes figyelned. Az ép hagyma kiválasztása, a megfelelő hely, a hőmérséklet és a vízellátás együtt dönti el, hogy tavasszal egészséges növény fejlődik-e.
tegnap
16:15
A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében (ProfitLine)
A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
tegnap
16:09
Ezt jelentette be az RTL a Big Picture-ön (MMonline)
Több új, saját gyártású sorozattal, új reality-vel és visszatérő műsorokkal készül az RTL 2027-re. A médiacég bejelentése szerint tovább épül a Most Wanted világa és érkezik A Nemzet Hülyéje című szórakoztató műsor is. A Big Picture konferencián az RTL azt is bemutatta, hogyan változik a magyar közönség tartalomfogyasztása. A 18–59 évesek körében a
tegnap
16:09
Hogyan építhetünk versenyképes és fenntartható akkumulátoripart? – Debrecenben gyűltek össze az akkumulátoripar vezetői a Hungarian Battery Days-en (NRGreport)
Debrecenben rendezte meg a Magyar Akkumulátor Szövetség és a White Paper Consulting  az idei Hungarian Battery Days konferenciát.
tegnap
16:09
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői (Piac és Profit)
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
tegnap
16:03
Kivárnak a felmondással a munkavállalók (MMonline)
Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül
tegnap
16:03
Hogyan építhetünk versenyképes és fenntartható akkumulátoripart? – Debrecenben gyűltek össze az akkumulátoripar vezetői a Hungarian Battery Days-en (NRGreport)
Debrecenben rendezte meg a Magyar Akkumulátor Szövetség és a White Paper Consulting  az idei Hungarian Battery Days konferenciát.
tegnap
16:03
Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England (Privátbankár)
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
tegnap
15:57
Az AI mellett új technológiai fordulat közeleg – ezt jósolja a Gartner 2027-re (ICT Global)
Az AI egyre nagyobb teret nyer a vállalatok működésében, de közben más technológiák is gyorsan fejlődnek. A Gartner 10 olyan irányt emelt ki, amelyek 2027-ben és az azt követő években is komoly hatással lehetnek a cégek mindennapjaira.
tegnap
15:57
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, Varga Mihály szerint a szükségesnél sokkal drágább volt az MNB-székház felújítása (Portfolio)
Nem jelent meg a parlamenti vizsgálóbizottság előtt Matolcsy György, az MNB letartóztatásban lévő egykori elnöke nem kíván nyilatkozatot tenni - derült ki a bizottság csütörtöki ülésén. A képviselők ennek ellenére felmérik a lehetőségeket, hogyan lehetne rábírni Matolcsyt, hogy személyesen jelentse ki ezt. A bizottság az ülésen személyesen hallgatj
tegnap
15:57
Megszavazták: két városban is betiltják a libamájat (Agroinform)
Pénzbírság, sőt a működési engedély felfüggesztése is szóba kerülhet, ha egy étterem megsérti a szabályt.
tegnap
15:51
Lemondott Merkely Béla, Magyar Péter azonnal reagált (Forbes)
A Semmelweis Egyetem távozó rektora bizalmi nehézségeket említett, a bejelentés után a miniszterelnök is megszólalt.
tegnap
15:51
Tőzsdei sztori lehet a Kifli.hu-ból, már a részvénykibocsátást készítik elő (Portfolio)
Akár már 2027-ben tőzsdére léphet a Magyarországon Kifli.hu néven működő online szupermarket anyavállalata, a cseh Rohlik Group. A vállalat jelenleg tanácsadókat választ a részvénykibocsátás előkészítéséhez, és több európai tőzsde közül mérlegeli a lehetséges helyszínt.

Kereső

Keresés a weben, katalógusban, hírkereső, játékkereső: