Több népszerű Opel-modellt is érint az a visszahívási akció, amelyet a Takata hibás légzsákjai miatt rendelt el a gyártó. A probléma világszerte több mint 900 ezer autót érint, egyes járművekkel pedig már közlekedni sem szabad, mert a légzsák működésbe lépésekor fémdarabok repülhetnek az utastérbe, súlyos, akár halálos sérüléseket okozva. Mutatjuk,
A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupc
Azurák Csaba 2027 januárjától az ATV Egyenes Beszéd című műsorának új műsorvezetője lesz. A televíziós szakember megtiszteltetésnek nevezte a felkérést, és elárulta, hogy már régóta napirenden volt az ATV-hez szerződése. Szöllősi Györgyi, a műsor főszerkesztője szerint a csatorna szerkesztői szabadsága és szakmai értékei a legkeresettebb televíziós
Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek l
2027. január 1-jétől a jelenlegi 50 ezer forintról 150 ezer forintra nő a magánszemélyek egyedi forintátutalásainak illetékmentes összeghatára, ha a parlament is rábólint. Ez számítások szerint tízből nyolc tranzakciót illetékmentessé tehet.
Megmaradna 2027-re az étteremben, cukrászdában nyújtott vendéglátás (étel, ital) formájában adott reprezentációs juttatás alapján meghatározott jövedelem (juttatás értékének) egy részének adómentessége, de az adómentes értékhatár várhatóan csökken.
Tavaly mintegy 14 tonna használt mobilkészüléket gyűjtött össze a Yettel - derül ki a szolgáltató fenntarthatósági jelentéséből. Emellett számos más érdekes tényre is fény derül a dokumentumból.
Kiss Tibi és Varga Livius is csak a töredékét ismeri annak a könyvnek, amely a Quimby 35 éves történetét dolgozza fel. A Quimby című kötetben zenésztársak, barátok, családtagok, munkatársak és rajongók idézik fel emlékeiket. A történetek a zenekar pályáját, turnéit, nehéz időszakait és a dalokhoz kötődő személyes élményeket mutatják be.
A mai világ sokkal zajosabb és több figyelemelterelő tényezőt kínál, mint amikor az emberi faj kialakult. A természeti környezetben töltött idő azonban segíthet helyreállítani a modern élet zavaró hatásai miatt kimerült figyelmet.
Az EU védelmi biztosa szerint Európának fel kell készülnie a katonai üzemanyagigény megugrására. A dízel- és kerozinellátás kulcsfontosságú lehet egy háborús konfliktusban.
Az év végi hajrá miatt jelentősen megnőtt a kereslet a szezonális munkaerő iránt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban. A Black Friday és az ünnepi időszak alatt az alkalmi pozíciók órabére 10-20%-kal is meghaladhatja az állandó állásokét, így a diákok és a nyugdíjasok akár bruttó 2500–3000 forintos órabért is megkereshetnek. A cég
Egyértelműen cáfolja a Magyar Tudományos Akadémia, hogy a jégkármérséklő rendszer okozná a hazai aszályokat vagy csökkentené a csapadékmennyiséget, ugyanakkor arra is rámutat, hogy a technológia jégverést enyhítő hatása sem igazolható - igaz, nem is zárható ki. A szakértők az eredmények fényében az időjárás-módosító eljárások szigorúbb állami szabá
A túlárazott lakáspiacon idén jelentősen visszaesett a kereslet, az Otthon Start kivezetése azonban hirtelen élénkülést hozott októberben. Az év utolsó hónapjaiban folytatódhat a kereslet lanyhulása, az árak pedig csökkenhetnek is.
Mintegy 100 milliárd forinttal kevesebbet, 3510 milliárd forintot költhet a kormány 2027-ben az adósságszolgálattal kapcsolatos kiadásokra, mint az idén – derül ki a pénteken benyújtott költségvetési törvénytervezetből. A dokumentum szerint a devizakötvények kamatára többet fordítana Magyarország, a forintkötvényeken nagyjából 170 milliárd forintot
Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
Mi jön az Egyesült Államokban a demokraták földindulásszerű győzelme után? Béna vagy agresszív kacsa lesz Donald Trump? Mi várható a külpolitikában és a gazdaságban, mi lesz az AI-iparral és a vámokkal? És mit jelent mindez Európára nézve? Ezúttal ezeket a kérdéseket járta körül írásában Bod Péter Ákos.
Figyelmeztet a hatóság: a vadon élő madarak őszi vonulásával ismét fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának és terjedésének kockázata.
Digitális bankrablás Franciaországban: a hackerek egy beszállítón át jutottak be a Crédit Mutuel Arkéa rendszerébe. A nyomozók szerint 133 millió dollár tűnhetett el kriptovalutákon át. Se símaszk, se fúrógép, se menekülő autó, mégis több mint száz millió euró tűnhetett el. Franciaország egyik nagy szövetkezeti bankcsoportja, a Crédit Mutuel Arkéa
Jön a választási rali? A bitcoin a korábbi amerikai választások után egy év alatt átlagosan mintegy 160 százalékot emelkedett a Blockware szerint. Kedden bezártak a szavazóhelyiségek Amerikában, a kriptopiacon pedig most az a kérdés, hogy jön-e a választási rali. A múlt alapján van rá esély. A Blockware Intelligence friss elemzése szerint a bitcoi