November első hetében kezdi meg a Magyar Államkincstár az agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodási támogatások előlegeinek folyósítását.
Mi köze a strawberry matchának a pink hajhoz és a nail arthoz? Az Oatly új Matcha Strawberry italának magyarországi bevezetésére Budapestre hozta nemzetközi SIP & DYE koncepcióját, amely a hagyományos product launchot egy egész napos beauty és lifestyle élménnyé alakította. A márka a The Good Persona ügynökséggel együttműködve a Dugattyúst egy
Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt – jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
A demokraták megszerezték az amerikai kongresszus mindkét házának irányítását a november 3-i félidős választáson. A kriptoszektor számára ez nehezebb törvényhozási alkukat és erősebb politikai ellenőrzést hozhat. A választási eredmény és a tényleges intézményi változás között közel két hónap telik el, az új képviselői és szenátori mandátumok 2027.
A Vlerick Business School éves vezérigazgatói díjazási jelentése szerint az európai cégvezetők medián fizetése jelentősen emelkedett, de az amerikai benchmarkok átvétele tovább növeli a bérfeszültséget és a részvényesek elégedetlenségét. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a túl komplex ösztönzők és a túlzott részvényalapú juttatások nem garantálj
Nyolcadszor jutalmazta Szabad-díjjal a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azokat az embereket, akik egy szabadabb Magyarországért állnak ki tetteikkel.
Az MNB 60 millió forintos bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény árát manipulálta. A cég egy korábbi vezetője olyan mennyiségben adott el a vállalat részvényeiből, hogy a kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött számos kereskedési napon, és ezzel leverte az árfolyamot.
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként. A Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra készülékek összesített eladásai 45 százalékkal növekedtek Európa-szerte a 2026. augusztus
ízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül k
A World Gold Council (WGC) friss jelentése szerint 2026-ban jóval kevesebb arany talál gazdára a befektetők körében, mint ahogy korábban számoltak vele, a jegybankok viszont a vártnál is többet vásárolnak. A két, egymással ellentétes irányú módosítás jól mutatja, hogy átrendeződőben van az aranypiac vásárlói köre. Az arany ára jelenleg 4057,6 dollá
A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll és mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki.
Az Apple többféle háztartási robot fejlesztését is fontolgatja, a ruhák összehajtogatására alkalmas megoldásoktól az önállóan közlekedő, intelligens eszközökig. A kiszivárgott információk szerint a vállalat egy robotkarral felszerelt okosotthon-központot és egy beltéri repülő eszközt is tesztelhet, de egyelőre kérdéses, mely elképzelésekből lesznek
A Kontron Számlamenedzser rendszere segítségével a céges számlák emberi munkaerőt igénylő kezelése radikálisan csökkenthető. A megoldással akár számlák ezrei is feldolgozásra kerülhetnek anélkül, hogy az emberi ellenőrzést igényelne – mondta el Hajdi Gábor, a Kontron szoftverfejlesztési üzletágának vezetője.
Három államilag támogatott nyugdíjmegtakarítási forma létezik: az önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP), a nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ). A jóváírás mindháromnál 20%, a keret és a működés viszont eltér.
A tananyag csökkentése, az iskolák korszerűsítése, a pedagógiai módszerek megújítása és a szakképzés átalakítása is napirendre került az Egerben megrendezett XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián. Az eseményen az UNIside is jelen volt.
A rendszerváltás előtt keletkezett titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán tartottak sajtótájékoztatót az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.
A globális gombapiac a nehéz nyári időszak után az idei év végéhez közeledve élénkülést mutat, azonban a termelőkre világszerte komoly nyomást gyakorolnak az egekbe szökő működési költségek és a munkaerőhiány. Míg Európában és Észak-Amerikában a jövedelmezőség megőrzése, a szélsőséges időjárás hatásainak enyhítése és az automatizáció jelenti a fő f
Jelentősen bővült a lakossági és vállalati hitelezés az Ersténél az év első kilenc hónapjában: előbbinél 60 százalékkal, utóbbinál 47 százalékkal nőtt az új hitelek összege egy év alatt. A pénzintézet várakozásai szerint jövőre korrekció várható a lakáshitezésben, de a személyi kölcsönök iránti erős kereslet fennmarad. A lakástakaréknál az új, álla
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a tavaszi kormányváltással érkezett piaci bizalom tartósnak bizonyult, a neheze viszont sajnos még hátravan.
A vállalkozók AI-jal gyártanak szöveget, hirdetést, képet, és ha nincs leírva, kik ők és kinek szólnak, az eredmény bárkié lehet. Az AI nem ellenség, csak nem ismeri a márka alapjait. Ezt kell neki megtanítani.
Aggasztó eredményt hozott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával, a kormányhivatalok közreműködésével végzett országos termékbiztonsági ellenőrzés: az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. A közel 84 százalékos kifogásolási arány ismét rámutat
Több mint ezer bizalmi vagyonkezelőt, illetve magánalapítványt vet szigorú ellenőrzés alá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A revizorok vizsgálják a vagyonrendelés körülményeit, a konstrukció létrehozásának célját, a pénz- és eszközmozgásokat.
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért, amikor a rendszer már nemcsak elemez, hanem cselekszik is? Az üzleti intelligencia hagyományosan informá
Mintegy tíz százalékponttal nagyobb eséllyel ismerjük fel a saját országunkból származó híres embereket, mint a külföldieket – derül ki a Corvinus részvételével készült friss nemzetközi kutatásból, amelyben 41 ezer embert kérdeztek.
A globális eladások bővülésének köszönhetően a vártnál lényegesen jobb profitszámokat tett közzé a McDonald’s, még úgy is, hogy az árbevétel elmaradt az elemzői várakozásoktól. A befektetők jól fogadták a gyorsétteremlánc gyorsjelentését.
2025-ben az Opten adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt.
A Magyar Innovációs Szövetség 35. alkalommal hirdeti meg kis-, közép- és nagyvállalatok számára a Magyar Innovációs Nagydíjat és további 11 ágazatai innovációs díjat, amelyre a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2026. évben mérhető üzleti, illetve társadalmi hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek. A szervezők idén a korábbi kilenc melle
A technológiai óriások gyengébb eredményei és a hatalmas fejlesztési költségek miatt egyre óvatosabbak a befektetők. Az AI-boom lendülete után most a megtérülés kérdése került előtérbe.
Komoly akadályba ütközött India törekvése, hogy hazai előállítású bioüzemanyaggal váltsa ki az importált kőolajat. Az elmúlt több mint egy évtized legszárazabb monszunidőszaka megtizedelte a kukorica- és cukornádtermést, ezért az újdelhi kormányzat kénytelen az élelmezésbiztonságot előtérbe helyezni az etanolgyártással szemben. A most kezdődött gaz
Habár közel harmadával több új lakás épült az idei év első kilenc hónapjában, ez csak a tavalyi nagyon alacsony értékhez képest számottevő növekedés. Ráadásul az építési engedélyek számából sem vetít előre ebben fordulatot. Az új lakások elsősorban Budapesten szaporodtak meg, de a következő hónapok egész más képet mutatnak majd a fővárosban.
Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
A magyar sportmédia egyik legjelentősebb szereplőjével kötött megállapodás tovább erősíti az RTL+ pozícióját a hazai sportközvetítési piacon. Az együttműködésnek köszönhetően a Bajnokok Ligája legizgalmasabb pillanatai, exkluzív videós tartalmai és a mérkőzésekhez kapcsolódó szerkesztőségi anyagok a Nemzeti Sport online, közösségimédia- és nyomtato
Októberben 4 százalékra gyorsult az euróövezet inflációja, ami az Európai Központi Bank 2 százalékos céljának kétszerese. A drágulást elsősorban az energiaárak emelkedése hajtotta, a jegybank döntéshozóinak nyilatkozatai alapján pedig egyre valószínűbb, hogy decemberben újabb kamatemelésre kerülhet sor – írta a Bloomberg.
2027. január 1-jétől Vida Ferenc lesz a Marquard Group Hungary két prémiummagazinja, az InStyle és az InStyle MEN közös főszerkesztője. A szakember a női és a férfimagazinok világát egyaránt jól ismeri, így érkezésével új fejezet kezdődhet mindkét márka életében. Vida Ferenc neve jól ismert a hazai magazinpiacon. Az elmúlt közel öt évben az ELLE ma
"A mesterséges intelligenciával létrehozott vagy módosított tartalmaknál már nem elég arra figyelni, mire képes a technológia. Legalább ilyen fontos, hogy a vállalat ellenőrzési rendszere képes legyen megelőzni a megtévesztést, következetesen, minden csatornán, ahol a tartalom megjelenik."
Egy népszerű chatbotvállalat csődeljárása rámutatott, milyen veszélybe kerülhetnek a felhasználók legféltettebb titkai, ha egy AI-cég pénzügyi nehézségekbe kerül.
A 60 milliós büntetést egy magánszemély kapta tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. A jegybank a névtelen elkövetőről azt írta: félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kere