A demokraták sikere az amerikai választásokon hatalmas, és ennek alapján valószínűsíthető, hogy megbénítja az amerikai politikát – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök újságírók előtt szerdán Prágában, mielőtt munkalátogatásra Lengyelországba repült.
Az amerikai félidős választások "a vég kezdetét" jelentik Donald Trump amerikai elnök számára - írta a demokraták nagyarányú győzelmének várható következményeiről összeállított szerdai helyzetértékelésében a Financial Times.
Kilencvennégy év után nyert demokrata politikus szenátusi mandátumot Kansas államban, a győztes Adam Hamilton lett – derül ki az Egyesült Államokban kedden tartott félidős kongresszusi választások eredményeiből, amelyeket az NBC News és az ABC amerikai televízió ismertetett. Texasban államban pedig James Talarico győzelme azt jelentette, hogy 38 év
Érkeznek az amerikai félidős választások eredményei, a jelek szerint a demokraták megszerezték a többséget a kongresszus mindkét házában. Minderről Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa, Amerika-szakértő beszélt az InfoRádióban.
Paz és Douvikas vezérletével a Como egy óra alatt elintézte a házigazda franciákat, de két legjobbja lecserélése után sem állt meg Fábregas csapata. A vége 9-1-es vendégsiker, a klub történelmének nagy napján.
A félidős választás komoly politikai figyelmeztetés Donald Trump számára: a következő két évben mindkét kongresszusi házban ellenzéki többséggel kell számolnia. A drágulás, a megélhetési nehézségek és a külpolitikai konfliktusok egyaránt hozzájárultak a Republikánus Párt vereségéhez. Az új erőviszonyok nemcsak az elnöki döntések végrehajtását nehez
A dél-karolinai rendőr elviselhetetlennek találta a mikróban melegített halétel szagát, ezért rántott fegyvert. Súlyos büntetést kapott és soha többé nem láthat el rendőri szolgálatot.
A szupermarketek hűtői után újabb célpontra csaptak le a hackerek: Franciaország vérplazma tárolóira. A kalózok három vérkészítményeket tároló hűtőraktárban próbálták meg veszélyesen magasra állítani a hőmérsékletet. A biztonsági rendszer azonban jól vizsgázott.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnök különmegbízottjával, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel az Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével tervezett abu-dzabi tárgyalások előkészítéséről az ukrán államfő hivatalának tájékoztatása szerint.
Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. A frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök szerdán kijelentette, a kormánynak és a parlamentnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzék szerint a kormánypártok